Amilyen rossz volt a hétfő, annyira meseszép volt a kedd. Reggel időben keltem, hogy vizsgahagyományaimat és elveimet felrúgva átnézzem mégegyszer az anyagot. Így utólag jegyzem meg, hogy nem bántam meg. Miután befejeztem, a szép ruhámba bújtam és vizsgáztam délután. :D:D 2re volt időpontunk, de már hamarabb bent voltunk. Katival voltunk ketten párban és 2 tanár volt bent, de többségében a prof kérdezett. A bibi csupán az volt, hogy nem a dolgozatot kérdezte, hanem az előadásanyagot. Ennek ellenére azonban nagyon jó kis vizsga volt. Beszélgettünk elég sok mindenről, szerencsére tudtam hasznosítani a természetvédelem, az erdészet, illetve az agráros ismereteimet is, németre konvertálva. :)) És ez nagyon jó érzés volt. Utánunk Kriszti és Baby volt, és ők is csupa pozitív élménnyel jöttek ki. Végülis Krisztivel mi 4est kaptunk (itt B-t), Kati és Baby pedig 3ast (C-t). Utána bementünk a nyelvi központban, ahol megkaptuk az igazolást az eredményekről: very good (nagyon jó) lettem angolból. :) Megörülve az eredményeknek, illetve annak, hogy a többiek túlvannak a vizsgáikon (nekem lesz még egy pénteken), elhatároztuk, hogy szolidan megünnepeljük: vettük Käsetortet (olyasmi, mint otthon a túrótorta, itteni specialitás), illetve egy üveg epres pezsgőt, megettük+ittuk Krisztinél, beszélgettünk közben, jó kis este volt. :)) Hazafeleúton találkoztam az egyik kolis sráccal, Stephan-nal, akit már ezer éve nem láttam, nyilván a vizsgaidőszak miatt. Beszélgettünk, vizsgák, ilyesmi, meg egyátalán, h hogy vagyok, mikor megyek, és tök jó volt, mert olyan pozitív kisugárzás jött belőle is. :)) Jókedvemet tovább fokozta, hogy beszéltem az otthoniakkal is, szóval tényleg szép nap volt. Lehet tanulni kellett volna a pénteki marketingre, mert kicsit kemény dió lesz, de ezt a mai napot pihenéssel és örüléssel töltöttem. Köszönöm mindenkinek a szurkolást és a nem szurkolást! :D Megnézem még ma a Harcosok klubját is, azután alszok.
folyt. köv...