Reggel keltünk időben, megreggeliztünk, szétnéztünk mégegyszer, hogy mindent összeszedtünk-e. Egyedül csak a nagypárnát hagytuk ott, de azért majd bemegy Kati a reptérről visszafele, szóval megnyerte. :) Felcuccoltunk és elindultunk a buszhoz. Visszanéztem mégegyszer a szobába, kicsit szomorú voltam, ugyanakkor nagyon örültem, de szerintem ez nyilvánvaló. :) Délben indult a busz: Krisztiékkel mentünk, összesen hatan. Babyék később jöttek, mert hozzá délre ment a bérlő, Kati pedig segített tolmácskodni. Odaértünk a reptérre, becsekkoltunk, feladtuk a csomagokat. Kicsit félős volt a dolog, mert az eddigi, számomra már megszokott rendszertől eltérően most lemérték a hátizsákot is, ami eléggé meghaladta a 8kg-ot, de direkt úgy pakoltunk, hogy inkább az legyen a több, mert azt nem mérik le. Na mindegy, végülis megoldottuk, mert a mérlegnél rátartottam egy kicsit, hogy ne tűnjön olyan nehéznek. Csoportosan megkajáltunk még a reptéren, időközben megérkeztek Babyék is. Miután mindenki készen állt, könnyes búcsút vettünk Katitól (nekem tényleg gombóc volt a torkomban), majd átmentünk a kapukon. A gépre sajnos várni kellett, mert az erős szél miatt nem engedték, hogy felszálljon, de fél óra késéssel sikeresen elindultunk. Elég rázós utunk volt, mert a szél rendesen dobálta a gépet, én bevallom féltem, amit Panka elég hamar észre is vett. Hamar eltelt az idő, leszálltunk, összeszedtük a csomagokat és olyan jó volt végre meglátni a fotocellás ajtón túl Anyát, Apát és Mamát. Megtörtént a nagy találkozás, örült mindenki mindenkinek, elköszöntem Krisztitől és Babytól, bepakoltuk a csomagokat és elindultunk haza. Olyan jó volt már újra bekanyarodni a Berettyó utcába. És az is olyan jó volt, ahogy a kutya elém szaladt, boldogan ugrálva. Megvacsoráztunk, pakolásztam egy kicsit, majd lefeküdtünk aludni. Azt hiszem tényleg igaz a mondás, hogy mindenütt jó, de a legjobb otthon.